Kormány - cockpit

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Kormány - cockpit

Thrustmaster TX ismertető

THRUSTMASTER TX

 

 

 

 

Úgy gondoltam, hogy írok pár sort a Thrustmaster TX kormányról, hiszen egyre többen váltanak Xbox One-ra + Forza 5-re a csapatból és aki eddig kormánnyal játszott, az feltehetően később sem akarja magát megfosztani az élménytől.

One-re eddig meglehetősen kevés alternatíva van, konkrétan három. Valamikor most a napokban jelenik meg a Madcatz kormánya, kb. hasonló áron, plusz a Thrustmaster kidobott egy Ferrari 458 Spider fantázianevű nagyon alacsony árú kormányt (100 USD/Euró), amelyből azonban az FFB kimaradt. Szóval nem egy minőségi opció.  Korábban már volt Microsoft Wireless wheel-em, Logitec G25, meg a Fana GT2.

Ha már hasonlítom valamiheza TX-et, akkor leginkább ezen utolsóhoz, mert ezt használtam huzamosabb ideje, már lassan 3 éve. Továbbá árban és színvonalban is ehhez mérhető. (így ezek a dolgok a CSR-el hasonlítva is kb. állnak, mert az technológiában ugyanaz, mint a GT2.)

 

Na, akkor kezdjük külsővel! Ami egyből kiüti az ember szemét az a "wheel base" (nem tudom, magyarul mi a jó szó rá), tehát az a rész, amiben a motor van és amit rögzíteni lehet asztalhoz, cockpithez. Szóval a wheel base baromi nagy és nehéz. Vagy 1.5-ször nagyobb és súlyosabb, mint a GT2-é. Ezen helyezkedik el az a led, amellyel a Kinect azonosítja a cuccot. Természetesen ez a tv (kinect) felé néz. Alul balra egy Mode gomb balra, jobbra egy Xbox Guide gomb található.

 

   

 

Maga a kormány, amely az alapcsomagban egy Ferrari 458 Italia 7:10 arányú replika, külön van a dobozban. Könnyedén csatlakoztatható a wheel base-hez, az ember ráilleszti a kiálló csatlakozó részére és egy műanyag gyűrűt körbetekerésével rögzíti, majd egy kis csavarral még fixálja. Ha van hozzá más stílusú kormányunk (mert ugye itt egy egész ökoszisztémáról szól a fáma, még meg nem jelent kézi váltóval és 3 pedálos szettel), F1 vagy GT, egy perc alatt lecserélhetőek.

 

   

 

Az alapkormány maga 28 cm-es átmérőjű, amiről az első gondolatom az volt, hogy lehetne kicsit nagyobb is. Viszont, hamar rájön az ember, hogy semmivel nem kisebb, mint a GT2-é. Amiért mégis valahogy kisebb érzetű az a vastagsága a kormánynak, pontosabb a vékonysága, ami az elején furcsán zavaról lehet. A Gt2 a minőségi alcantara bevonattal vagy kétszer ilyen vastag érzetet adott. (Erre lehet jó megoldás, Lipixbox ötlete, hogy bebőröztette a kormányt, ami szerintem nagyon jól néz ki és jobb fogást eredményez, persze ez megint plusz költség, nem is olyan kevés).

A kormány "markolni való" része gumírozott. Nekem ez nagyon bejön. Szerintem kellemes a tapintása, nem csúszik, akkor sem, ha megizzad az ember keze. A többi része sima műanyag, mint ahogy a kormány többi része is, kivéve a váltófülek, amelyek fémből vannak és a GT2 puha, szivacsos, nem mindig pontos, kattanás nélküli érzetéhez hasonlítva ezekkel a váltás maga a megváltás. :D Valamilyen brutál mikrokapcsoló van beépítve, itt érzed is és hallod is, ha váltottál, és mindegy, hogy a váltófül tetejét, alját, közepét nyomtad, mindenhol ugyanolyan nyomáserősséget kell kifejteni és halálpontosan vált minden esetben. Ennyi használat után megszoktam a kormány relatív vékonyságát is, nem zavar abszolút.

 

 

Magán a kormányon rajta van az összes kontroller gomb is, az új Start és Back gombbal is, egy nagy piros Ferrari "Engine Start" gombnak álcázott D paddal együtt, tehát innen is mindent meg tudunk oldani a játékban, amihez nem kell két joy mondjuk. Sőt a kormányon megtalálható a "manettino" is, amivel a valóságban ugye vezetés közben lehet gyorsban állítani a kipörgést, difit, felfüggesztést (akinek valamilyen újabb Ferka figyel otthon a garázsban, nyilván tudja ezt), itt azonban a fel és le iránya kb. egy nézetváltást, meg egy A gombot jelent, amelyek egyébként külön is megvannak a kormányon. Tehát inkább csak dísz, hogy a boldog használónak meglegyen a Ferrari fíling. A Guide gomb ugyanarra használható, mint a kontin, visszatérni a főmenübe. Ami viszont nincs a kormányon és ez elég nagy probléma, az egy csatlakozó a headset-nek. Persze, amilyen dugaszt alkottak a fülesnek, nem is csodálom, hogy nem vállalkoztak egy ilyen csati kormányra applikálásának... Valami elborult elme lehetett, aki azt kitalálta.

A külső után jöhet a belső: természetesen technikailag erről csak annyit tudok, amit a leírásokban olvastam, hogy "kefementes ipari motor, új optimalizált súrlódásmentes duál-szíj mechanizmus", stb. bla-bla. Inkább az az érdekes, hogy ebből mit érez a felhasználó, azaz jelen esetben én.

Miután leküzdöttem a GT2-t a cockpitről, ezt meg fel, (szerencsére az rSeat cockpitemen gyárilag voltak helyek a Fanateces és Thrustmasteres, sőt még Logi kormányok rögzítőcsavarjainak is, úgyhogy nem kellett berhelni semmit), jöhetett a távolságok, meg magasság belövése, mert tök más kellett, mint a GT2 esetében. Ez eltartott egy darabig, aztán persze játék közben is módosítottam vagy 10-szer, mire teljesen kényelmesnek éreztem. Ezen ugye túl kell esni egyszer.

Na ezekután jöhet a kábelek dugdosása. Merthogy - és ez egy elég fontos pont - a kormány nem wireless! Usb kábellel kapcsolódik a One-hoz. Apró kényelmetlenség, de ha ez kell a halálpontos, lagmentes effektekhez, adatátvitelhez, ám legyen, túl lehet élni. (Meg hát, nincs is más választás...). Na adunk neki kis delejt is, One is bekapcsol. Ja és itt kell megjegyezni, hogy végre elérték az MS-nél is, hogy egyszerre bír működni a kormány és a dzsoj!! Juhééé! Ha játék közben ki akarsz valamit fényképezni, már nem kell kormány kikapcs, dzsoj bekapcs. Vagy tesztelés közben sokkal egyszerűbb a dzsojjal állítani a tuning opciókat. Egy problémával kevesebb.

És akkor itt kell megemlíteni azt is, hogy mivel, ahogy korábban írtam, képes együtt működni a joy és a kormány és a kormányon nincs headset csati, működik úgy a dolog, hogy a joyba dugjuk a headset-et és a kormánnyal játszunk. Mondjuk elég béna megoldás és a joy időnként ugye kikapcsol. Szóval előbb-utóbb lehet szépen jó pénzért wireless headset-et venni, ha majd lesz. Mert ugyan van egy MS wireless-em a 360-hoz, de miért is lenne jó a One-hoz... Az ég áldja az MS-t!

Szóval térjünk vissza oda, hogy a One bekapcsol. Ekkor életre kel a kormány is és kalibrálja magát, mindkét irányba ütközésig teker. Már a GT2-nél is izgultam néha, hogy tönkrevágja magát, olyan erővel ütközött a 900 fok végpontjaihoz, de itt meg egyenesen durva, amilyen lendülettel megindul a forgás és olyat csattan, hogy tényleg nem értem, hogy nem törik le. Ez már sejtet valamit a kormány habitusáról. Az van, hogy ez egy erőgép. Az első Forza 5-ös játékélményem az volt, hogy kb. soha nem bírtam megfogni a verdát, olyan erővel adja át a kormány a kocsit érő hatásokat, úgyhogy irány a Forza menü és FFB levesz, én egészen 65%-ig letekertem.

 

 

És akkor, ha már érintettem a hatásokat, akkor maradjunk is ennél a témánál. Nagyon úgy néz ki - de kérem a többi TX tulajt is, hogy erősítsék meg, vagy cáfolják nyugodtan amit itt írok -, hogy most nem volt kamu az a szokásos reklámszöveg  - ami ugye totális bullshitnek bizonyult Fanatec és 360 viszonylatban - hogy itt együtt fejlesztették a kormányt a játékkal/konzollal és "korábban soha nem látott új technológiát" kapunk, stb. Na, hát akármilyen technológiát is használnak, nekem ennél nagyobb konzolos vezetésélmény még egyik játék és konzol esetében sem volt soha. Sőt szerintem ez messze van mindentől, attól is amit a Fanatec a Ps3-ral és GT5/6-al nyújtott. Itt tényleg mindent érezni, legyen az útegyenetlenség, kerékvető, ha egy másik kocsi támaszkodik meg rajtad, ha nekisúrlódsz a korlátnak/gumifalnak, ha kifutsz a homokra/fűre, az autó súlypontáthelyezéseit, a koccanásokat és az egyenesekben sem „néma” már a kormány. A Forza 4/GT2 páros után egy teljesen más világ. Persze ki kell próbálni, hogy el is higgye az ember. Nem volt még szerencsém pc-s simekhez, biztos van amit ennél is többet tud hatásokban, de szerintem ez konzolon kb. a kánaán eddig. El lehet felejteni azt a problémát, hogy kormányközép körül nem reagál semmit a kormány (ami szintén FM3/4-es probléma volt), na meg azt is, hogy alapvetően a korábbi Forzákat érezhetően csak kontira optimalizálták és a jobb kormányok is a max. 270 fokos kormányszög limitet szenvedték, mert a támogatott MS kormány csak annyit tudott.

Ami még nagyon nagy pozitívum, hogy nem érezni a fogaskerekek "kattanását", ahogy dolgozik az FFB, (GT2-nél ez így volt), mindig vajsimaságú az érzet. A kormány csendesen is dolgozik, egészen addig, míg hűtést nem igényel, ekkor van egy kis hang, de a kocsik bömbölése úgyis elnyomja. A hűtés addig megy, amíg "úgy érzi". Nekem a játék befejezése után egy 5-10 percig szokott még menni kb.

A kormány forgásszögét (ami 270-360-540-900 fok lehet) két módon is állíthatjuk. Lehet a Forza menüből, és amit ott állítunk az jelentkezik a kormányon a leokézás után. A másik lehetőség, hogy a kormányon nyomva tartjuk a Mode gombot és a D-padot kattintgatjuk jobbra-balra. Ekkor a Mode gomb melletti piros led villogással mutatja, hogy mi is van. 1-2-3-4 villanással jelzi, hogy 270-360-540-900 fokon vagyunk-e.

És akkor itt kell megemlíteni hiányosságként, hogy nem tettek rá egy 20 forintos led kijelzőt, mint a Fanatecen megszokhattuk, hogy lássuk, mit is állítunk. Bár egyéb állítási lehetőségre, mint holtjáték, vibráció erőssége, visszafordítás erőssége, drift mód, stb, vagy akár 5 alapértelmezett beállítás különböző autókhoz/játékokhoz amúgy sincs mód, szóval látni sem kéne sok mindent, a kormány fokot meg jelzi a led villogás, meg egy kis gyakorlattal az ember azonnal érzi a kormányon is, hogy mennyin van. Őszintén szólva nem nagyon hiányoznak nekem a felsorolt beállítási lehetőségek, valahogy megvagyok nélkülük. Még a Forza menüben állítottam magamnak egy minimális holtjátékot, mert különben bizonyos járműkategóriáknál még egyenesben is hajlamos kitépni magát az ember kezéből, főleg szimulációs kormányzásnál. Sajnos az autoclutch-nak (automata kuplung) is búcsút mondhattunk, pedig az egy nagyon jó funkció volt a Fanatecen, így most vagy az marad, hogy az A gomb megnyomásával kuplungolunk a kormányon, vagy az a hibrid megoldás, amit én is követek (mert nem vagyok hajlandó gombnyomkodással kuplungolni), hogy a pedálsoron kuplungolok és a fülekkel váltok. Elég perverz és igényel egy kis megszokást, de ha az ember nem akar lemaradni a kuplunghasználat miatt ismét előnyben lévő kontrolleres versenyzőktől, akkor muszáj.

Megemlíteném, hogy amikor korábban eljött egy-egy érdeklődő barát, cimbora, hogy kipróbálja a Fanatec kormányszettemet, cockpitemet és valamelyik játékot, mindig mondtam nekik, hogy jó cucc, de azért mégiscsak játék, lehetőleg ne szakítsák le a kormányt a helyéről, mert ahhoz azért pöttyet drága. Megvolt az az érzésem, hogy a Fanatec nagyon "műszer", figyelni kell rá és kissé óvatoskodva használni. Na most ez az érzés, ezzel az új kormánnyal teljesen eltűnt, eszembe sem jutott megemlíteni ilyesmit, pedig már próbálták páran. Inkább azt mondtam magamban, hogy "na birkózzál ecsém!" :D Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sokkal masszívabb az egész, jobban összerakottnak hat.

Azt hiszem, hogy magát a kormányt kiveséztem, már amennyire tőlem telt, lássuk, hát a másik fontos tényezőt, a pedálsort. Alapból a dobozban kapunk egy fék- és gázpedálos példányt. Könnyű, műanyag, nem loadcell-es a fék, nincs benne rezgőmotor. Tehát egy teljesen alap cucc, kb. mint az MS Wireless-é volt. Nem néz ki rosszul a fémhatású pedálfejek miatt és teszi a dolgát. Persze, aki jobbhoz szokott (Fanatec CSR Elite vagy Clubsport), annak nem feltétlenül fog tetszeni. Amerikában azonban valakinek eldurrant az agya és gyorsan összedobott egy adaptert, amellyel együtt a felsorolt Fanatec pedálsorok kiválóan együttműködnek a TX kormánnyal. Természetesen ez ismét csak plusz költség, szállítással együtt a CPX adapter olyan 13 ezer jó magyar forint. Ha azonban otthon már figyel valakinek egy az említett minőségi pedálokból, megérheti ez a kis plusz befektetés. Ugyan ígéret már volt a Thrustmaster részéről arra, hogy lesz egy komolyabb kuplungos pedálsor és H-váltó is a kormányhoz, egyelőre azonban Fanatec módra hallgatnak róla.

 

   

 

A kormány ára jelenleg még elég borsos, az Árgép szerint a legolcsóbb helyen itthon 113 ezer forintba kerül (2014.05.05). Csak összehasonlításképpen: egy Fanatec GT2 és egy hasonló műanyag, de kuplungos CSR pedálszett 330 Euró, ami 310-es forint árfolyammal számolva 102 ezer forint, tehát olcsóbb. Mondjuk a szállítási költséggel együtt kb. egy árban vannak. Csak egy baj van, hogy nem kompatibilis az Xbox One-al és nem is lesz. Láttunk kísérleteket mindenféle adapteres megoldásra, de ezek nem az igaziak, soha nem fogják ugyanazt produkálni az Xbox One-al, mint most pl. ez a kormány, mert teljesen más a technológia. Itt már nem joyként érzékeli a gép a kormányt, hanem egy más beviteli eszközként, konkrétan kormányként... :D

Aki esetleg nem akarja végigolvasni a fenti rizsát, annak pontokba szedve itt vannak az előnyök-hátrányok (legalábbis, amit én annak gondolok):

 

Pozitívum:

•Kiváló FFB, tökéletes összhang a One-al és az FM5-tel, így nagyszerű vezetési élmény.

•Ökoszisztéma (többféle, könnyen cserélhető kormány)

•Jól összerakott, masszív, bírja a gyűrődést.

•2 év garancia

•PC-vel is kompatibilis

 

Kinek, hogy:

•Csak vezetékkel kapcsolódik a One-hoz

•A kormány méretre talán lehetne kicsit nagyobb és vastagabb

 

Negatívum:

•Húzós ár

•Kényelmi funkciók hiánya (led kijelző, beállítások)

•Az árhoz képest kissé fapados pedálsor, amelyből ráadásul hiányzik a kuplung.

 

Mintegy végszóként: szerintem konzolon még soha nem volt ilyen jó autózni és a kezdeti csalódottságom után, amit a sanyarú kormány szituáció és a Forza 5 kezdetben nagyon elqrt dolgai okoztak, hirtelen a Forza 5-tel töltött játékidőm 36 óráról felugrott 113-ra. Amikor játékra van időm, csak nagyon ritkán csinálok más az autózás helyett. A Forza kapcsán örömteli a folyamatos javítás, funkciók visszapeccselgetése, az ingyenes pályák megjelenése, és az, hogy végre kormánnyal is igazi élmény autózni benne. Az ára ellenére csak ajánlani tudom ezt a kormányt. Aki esetleg kipróbálná, nálam megteheti.

Jó tapadást!

© Zsozsa

 

Eszközöltem egy kis fejlesztést a Thrustmaster TX kormányomon, megvettem hozzá a F1 Wheel-t Add-on néven futó Ferrari Forma 1-es kormánykereket.

Mivel a Forzában leginkább a nyitottkerekesekkel játszom, már korábban is gondoltam a dologra. Persze voltak kétségeim, mert ugyan a TX a One-hoz és Pc-hez van, de a három kormánykerék közül, amelyek mennek a Tx-re, egyedül az alap F458-asnak vannak kifejezetten Xbox gombjai. És sehol az égvilágon nem írták, hogy a többi kormány is megy a One-nal, mert bár a Tx-hez vannak, na de lehet, hogy csak pc-vel működnének. Erről persze egy hang nincs a support oldalon és a neten is egyetlen videót találtam, ahol az Fm5-el játszott valaki és a videó címe az volt, hogy Forza TM F1 kormánnyal, de ebből semmi nem látszott, csak a Forza ment a videón. Úgyhogy vagy az vót, vagy nem...

Nemrégiben volt szerencsém résztvenni egy Forma Renault vezetésen (és ez eléggé megadta a lökést egy ilyen kormányhoz...

A másik probléma az ára volt , mert itthon legolcsóbban 38 ezer forintért találtam (külföldit nem is néztem mondjuk). Ha belegondolok, hogy pár éve 45-ért vettem egy majdnem zsír új Logi G25-öt, ami ugye teljes kormány gyárilag bőrözve, kuplungos pedálsor, H/szekvenciális váltó, akkor azért kemény...

Na de hát egyszer élünk, meg hosszútávra tervez az ember (csak optimistán!), úgyhogy belecsaptam a lecsóba.

A kormány átmérője (bár ugye nem kör, alul-felül kiharapták... ) ugyanakkora, 27-28 cm mint az alap Italia kormányé, azonban ez itt nem feltűnő vagy zavaró, mivel (most, hogy már ültem egy forma autóban kemény 6 kört, tapasztaltam is) ezek kb. ekkorák, sőt tán még kisebbek is néha...

A markolat rész gumírozott, egy kicsit vastagabb , mint az alapkormány, teljesen jó fogást biztosít (nekem az alapkormányon is bejött a gumírozott rész, bár van aki nem csípi ugye), sőt talán egy kicsit jobbat is, mint az alapkormány a plusz vastagság miatt, de azért lehetett volna még egy kis anyagot rátenni. A nyomógombok nagyon jó érzetűek, ég és föld az alap kormányéhoz képest, mondhatnám nagyon jó nyomásuk van. Alul látni három kapcsolót, amelyből a két szélső kettő a "start" és a "back" gomb One-os megfelelője. A fenti 4 színes gomb, a K, N, PL és DRS feliratokkal, pedig az Y, X, B és A-nak felel meg. Ezek a gombok nagyon jó elhelyezésűek, vezetés közben könnyen elérem őket, persze ez kézmérettől is függhet, nekem kisebb fajta kétbalkezem van... Ezeknél jóval több gomb van a kormányon, a legtöbb az A-nak van megfeletetve, pc-n meg annak programozod őket, aminek akarod, vagy amit a játék enged. Látható két tekerentyű is a felső részen, ezeknek szintén pc-n lehet hasznát venni. D-padból kettő is van, bár teljesen műanyagok, elég igényesek és inkább joystick jellegűek, tehát nem lenyomni kell őket az adott irányba, hanem arra tolni őket. Mindkettő működik, szóval lehet válogatni, jobb és balkezese egyenlő eséllyel indulnak! Pontosabban a játékon (FM5) belül mindkettő működik a menükben, meg telemetria előhívásnál, azonban pl. kormány forgási szög állításnál, amit D-pad + Mode gomb kombinációval kell elővarázsolni, csak a bal oldali használható. 

A váltófülek pull/push rendszerűek, amikor egyik felét mondjuk behúzod, akkor a másik fele kitolódik, tehát ez egy db alkatrész és mondhatni "hintázik" egy középrészen. A váltás nagyon jó érzetű, pontos, ez is kattan szépen, mint az alapkormányon, de a váltófülek méretre jóval kisebbek. Úgyhogy jó nagy kormánymozdulatnál nem is igen lehet elérni őket, de gondolom itt a koncepció az hogy 900 fokkal traktort vezetünk, nem F1-es autót.

A középrész szálcsiszolt fém, az elég igényes, ellenben a ráragasztott hatásfokozó F1-es biszbaszokkal, amelyek sajna kissé gagyesz érzetet keltenek az emberben a szép sárga műanyag Ferkás középbasszal együtt... Ezek, ahogy írtam, ragasztott dolgok, még csak a látszat kedvéért sem forgathatók vagy állíthatók.

A kormány felső részén van egy lecsavarozható Thrustmaster feliratú rész, ezzel gyanítom egyből a modderekre gondoltak, akik nagyon frankó fordulatszám jelző ledeket, lcd-ket, stb-t tesznek a kormányra ennek a helyére, ezek megint csak pc-n használhatók (gondolom).

Ezen az oldalon megtekinthetőek ilyen modok, ha valaki kíváncsi rájuk: f1wheelmod.webs.com/wheels . Az oldalon látható moddolt kormányok meg is vásárolhatók elég durva árakon.

A kormány felhelyezése a wheel base-re pont úgy történik, mint az alapkormánynál, ráilleszted, az illesztést követően a gyűrűt rácsavarod, megszorítod és egy kis csavarral, ami a nagy rögzítőgyűrűbe megy bele, fixálod. Szóval kb. 1 perc volt a két kormány cseréje.

Az FFB- hatásokat és a vibrációt ugyanúgy érezni, mint az alapesetében, tehát ilyen jellegű változást nincs.

Mióta kicseréltem a két kormányt, az F1 add-on nem is akar lejönni és én sem akarom. Szerintem adott valami lelki támogatást is, mert az F1-el, meg egyéb forma autókkal (meg másokkal is) sorra javítom az eddigi rivális időimet... : 

Nekem bejön a cucc és nekem tesz hozzá rendesen az élményhez, de az ára miatt csak "rajongóknak" ajánlanám. Felszerelve így mutat a cucc:

  

Jó tapadást!

© Zsozsa

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!