A CSAPAT

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

A CSAPAT

Gala ismét versenyben

Régen hallottunk Galáról

Most nem csak a köridőzés hanyagolásáról van szó...

 

Régen halottunk Galáról, s most nem csak a köridőzés hanyagolásáról van szó (persze az is ejnye-bejnye!) hanem a valós pályán történő csikorgásairól sem esett mostanában szó az oldalon.

FRH: Régen hallottunk rólad, leálltál a versenyzéssel?

Gala: Á nem, csak kissé kevesebb időm jut mostanában ilyesmire. Az idén is indultunk pár versenyen, élmények gyűltek azért rendesen…

FRH: No, akkor ki vele, mesélj!

Gala: A szilveszteri kalandok után egy kicsit fel akartunk töltődni, úgyhogy csak februárban vettük magunkra ismét a bukósisakot. Ekkor Kiskunlacházán indultunk a szokásos FRT futamon az eredeti konfigurációban azzal az apró módosítással, hogy a H11-es kategóriában (Lada 1600-ccm fölött) kedves kis feleségem látta el a navigátori feladatokat, míg a klasszikus kategóriánkban a H5-ben (Lada 1600ccm-ig) Gabi ült a jobb oldalon.

FRH: Hogy sikerült a verseny?

Gala: Nagyon jól sikerült, előrébb tudtunk lépni a legutóbbi ittlétünk óta. Igaz ugyan hogy H5-ben egy elhibázott féktáv miatt lecsúsztunk a dobogó második fokáról (nagyon rövidek ezek a futamok, nem lehet egyszer sem hibázni) de H11-ben csupa nagyobb motorral szerelt autót vertünk meg, így ebben a vonatkozásban a dobogó legmagasabb fokáról mosolyogtunk a hóesésben! smiley Annak pedig külön örülünk, hogy olyan versenytársunkat sikerült megelőznünk, akitől a ringen perceket kaptunk. Úgy néz ki a szaporodó km-ek jót tesznek nekünk is! Vagy a navigátorok közötti súlykülönbség, de ezt a témát ne boncolgassuk…smiley

FRH: Mi volt a következő futam?

Gala: Megint Lacházára mentünk, immáron tavaszias körülmények között, a múltkori hóeséséből már nagyon elegünk volt. Nem csak az autón fejlesztettünk egy jelentősebbet, hanem végre nem 3 éves kopott gumikkal álltunk a rajthoz, hanem friss ropogós papucsokon.

FRH: Mesélj egy kicsit a fejlesztésekről!

Gala: A legfontosabb, hogy Kori (Katona Motor) csupa minőségi Havassy műhelyből származó alkatrész valamint a régi cuccaink felhasználásával reszelt nekünk egy nagyon jó erőforrást. Duzzad az erőtől és hihetetlenül nyomatékos, a hangja pedig isteni! yes Ezen felül jelentősen könnyítettünk a paripa súlyán, körbe polikarbonátoztuk az ablakokat és kapott műanyag motor és csomifedelet is. Tulajdonképpen egy teljes H-s csomagot adtunk a kasznira a korábbi A-shoz képest. Felújítottuk a futóművet, a hajtásláncot, mindent cseréltünk, ami az üzembiztonságot növelheti. Az átalakításoknak hála az 1000 méteres gyorsulása több mint 1 mp-el jobb lett, úgy, hogy kb. 700 méter után már 8000-en van a motor. Ha máshol nem, a kigyorsításoknál ezt éreznünk kell!

FRH: Akkor tehát Lacházán lemostatok mindenkit a versenyen?

Gala: Hát ez volt a terv, de sajnálatos módon verseny sem volt…crying A pályabejárások még rendben megtörténtek, de sajnos az első futamban elütöttek egy pályabírót, aki nagyon súlyosan megsérült. Később kaptuk a hírt, hogy eltávozott közülünk, így érthetően a rendezvényt megszakították. Itt szeretnénk kifejezni együttérzésünket a szerencsétlenül járt sporttársunk családjának és sok kitartás és erőt kívánunk a rendezőknek a továbbiakhoz…

FRH: Ezekhez nehéz bármit is hozzátenni, tudjátok folytatni?

Gala: Mivel ez a tragédia nagyon keményen érintette az amatőr autósportot és a Sprint versenyeket és csak további táptalajt adott az MNASZ-nek az ilyen jellegű versenyek hazai ellehetetlenítésére, komolyan végig kellett gondolnunk, hogy mit tudunk csinálni. Nagyon hamar bejöttek az infók, hogy Szlovákiában nevetséges összegekért lehet versenyezni, és ha a távolságot és az időt nézzük, az sem sokkal megterhelőbb. Nosza, menjünk az északi szomszédokhoz!

FRH: Aztán mégis itthon láthattunk benneteket legközelebb…

Gala: Igen, mert kiderült hogy az RTE (Rallye Túra Egyesület) mellett az ARK (Amatőr Rally Kupa) versenyzői is rajthoz állhatnak a Midex Salgó Kupán! Azért mégiscsak jobb klasszikus pályákon menni itthon, mint sztrapacskát majszolva bójákat kerülgetni, nem?smiley

FRH: Megértelek… Hogy sikerült a rendezvény?

Gala: Mindenekelőtt nagyon örülünk, hogy egyáltalán létrejött az ARK-s mellékszál, mivel a szervezőt az elmúlt hónapokban sokan támadták a Szövetségből. Nyilvánvalóan az a cél, hogy az amatőr sportot visszaszorítsák, de ebbe most ne menjünk bele… Lényeg az, hogy nagy csaták árán, némi ellenszéllel, de sikerült összehozni, ami hatalmas eredmény! Számos olyan momentuma volt az ARK futamnak, amit eddig csak a nagyok tapasztalhattak meg, és ez nyilvánvalóan emeli a nívót. Más kérdés, hogy ezek miatt 2 naposra nyúlt a verseny, ami nem feltétlenül kedvez mindenkinek (nekünk sem, hiszen az 1 napos versenyeket preferáljuk) de a szándék biztosan nemes volt!

FRH: Mik voltak ezek a pluszok?

Gala: Például normális rendezett helyen volt az adminisztratív átvétel és a gépátvétel is. Más kérdés, hogy a város ellentétes pontjain, ami a nem műszakis versenybringáknak nehézséget okozhatott. Aztán mi is részt vettünk a prológon, ami nagy közönségsikert aratott. Szintén más kérdés, hogy mi szívesen kihagytuk volna az életünkből azt a 60mp-et, ha ezzel egy nappal rövidebb a verseny.

FRH: Azért nyugtass meg, hogy a valódi verseny jó volt?

Gala: Persze, alapvetően rendben volt, bár volt ott is néhány anomália… Kezdődött azzal, hogy a vasárnap reggel 07:04-es rajtidőnkkor semmi nem történt, még az ARK-s előfutók sem rajtoltak el Zabar határából. Ekkor jött a hír a többi versenyzőtől, hogy nem egy gyorsasági lesz, hanem Domaházáról is versenytempóban kell visszajönni. Remek, mert az időtervben ez nem volt benne! Szerencsére tankolnunk nem kellett, de pótkereket nem raktunk be eredetileg, úgyhogy az feltétlen pótolni kellett! Ránéztünk a sorra, éppen Gerencsér Titi bácsi rajtolt előfutóként, mi meg a 21-es rajtszámmal mentünk, úgyhogy emberi számítások szerint 21 percünk volt a kerék felvételére. Visszagurultunk a szervízbe, beraktuk a kereket, elgurultunk gumit melegíteni és kp 10 perc múlva ott voltunk a rajtnál. Ahol azt látjuk, hogy már csak 4 autó van ott a teljes 30 fős mezőnyből… WTF??? Odagurultunk a rajthoz, ahol a spori a sor végére zavart, hogy majd legutolsónak mehetünk el. Csak lestünk egymásra Gabival, hogy mi a fene történt, hiszen személyesen érdeklődött a folytatás miatt.
Időközben kiderült, hogy az előttünk induló autó egy Trabi, amit talán nem vagyunk túlzottan önteltek, ha kijelentjük, hogy simán utol fogunk érni 60 mp-en belül, hiába csak 7km a gyors. Nosza, kikiabáltunk az indíttatónak, hogy rajtoltasson minket 2 perce (erre elméletileg jogunk van) de hogy mit mondott arról fogalmunk sem volt, mert sem a Peltor sisak nem enged be semmilyen zajt, sem pedig a Weberes motor nem tekinthető suttogónak. 07:18:53 mp-kor gurultunk oda a rajthoz, amikor a szaki kiabálta az asszisztensének hogy „hét húszra!” Mi még meg is köszöntük neki a kedvességét, így talán nem érjük utol Honecker bosszúját. Szépen ücsörögtünk a rajtba, azon tanakodva, hogy vajon ki fog ténylegesen rajtoltani, amikor bekiabálnak, hogy „mennyé má!” Na de hova? Miért? Aztán leesett, hogy nem hogy rajtoltatás nincs, óra sincs ami visszaszámol, de még egy nyomorult zászlót sem tudnak lengetni, vagy uram bocsá’ kézzel számolni! Sőt, 40mp-re rajtoltatnak, csak erről senki se szólt (még az előző napi eligazításon sem) Úgyhogy kellemesen magas vérnyomással nekivágtunk az első szakasznak… 

FRH: Láttam a belső felvételt, tényleg érdekes volt a szitu…

Gala: Képzelheted… Az egy dolog, hogy nem vesszük véresen komolyan a dolgot, de tényleg szerettük volna megmérettetni magunkat azokkal, akik évek óta mennek ezeken a pályákon. De persze megfogtuk a Trabit, szerencsére éppen elfértünk mellette, aztán láttuk az út közepére kirakott gumiat, meg más finomságokat. Fogalmunk sem volt, hogy a futott időnk hova jó, csak a célba igyekeztünk, hogy „elbeszélgessünk” a rajtoltatásról. Ebből nem lett semmi, mert rögtön visszaküldtek mindenkit, hogy megy a második gyors! Szuper megint a Trabi mögött, juhéj! Aztán persze etap lett, mert az előfutó egy B3-J3-ban lebontotta a futóművét és nem merték megvárni a mentést, mert várták erre a szakaszra az RTE-t…

FRH: Mégis, mennyire volt jó az időtök?

Gala: A rendezvény profizmusát mutatja, hogy mire visszaértünk már nyomtatott eredménylista volt, le a kalappal. Mondjuk igazán mérgesek akkor lettünk amikor kiderült, hogy a rajbéli bénázásunk (úgy 3-4 mp) ellenére második időt teljesítettünk a kategóriában, úgy hogy az első 1,5-nél közelebb volt! smiley Ez azért adott némi önbizalmat…

FRH: A második szakasz már kalandmentes volt?

Gala: Volt előtte 3 óra szünet mire elment az RTE, és lett 35 fok. Volt egy kis problémánk a tapadással, de nem a szokásos módon, hanem túl sok volt belőle! Szerencsére megoldottuk a helyzetet, csak pár mp-et veszítettünk vele. De ahogy láttuk, jónéhány nézőnek szereztünk kellemes perceket!

  

FRH: A végeredménnyel elégedettek vagytok?

Gala: Maximálisan! Az utolsó gyorson ugyan szamovárt csináltunk az Oroszból, hiszen leesett a gyorson az ékszíj és 120-as vízzel, rotyogva értünk be, de a kategóriánkban (1600 ccm-ig) mi lettünk a leggyorsabb Ladás és csak egy 800kg-os Corsa előzött meg, ami meg érthető! Abszolút Lada H kategóriában is a dobogóra fértünk, két nagyon jókezű 1,9-es Ladás vert meg, ezúton is gratulálunk nekik! Annak is örülünk, hogy magunkhoz képest is picit tudtunk gyorsulni…

 

Utána díjkiosztó Salgótarjánban, ripityom és tűzés haza! Összességében jó verseny volt, a kezdeti rajtoltatási bénázást betudjuk a közös rendezés nehézségei közé. Ha sikerülne egy napra sűríteni a programot, akkor biztosan visszanézünk jövőre is!wink
Külön köszönet Petinek és Csonginak a szervízért és a tréleres srácoknak a technikáért! Ja és Korinak is, aki nem általlott a saját száját összeégetni a ketyegő szamovár hatástalanításánál…smiley

FRH: Mikor látunk titeket legközelebb?

Gala: A rotyogás okozta károk felmérése jelenleg is folyamatban van, így nehéz megmondani. Az elsődleges diagnosztika alapján nem lett hengerfejes a vas, úgyhogy nagy baj nincs (azért hűtő és ventilátor fejlesztés az lesz) úgyhogy az idén még 1-2 amatőrön biztosan megyünk és persze az év végi buli futamot biztosan nem hagyjuk ki!

FRH: Köszönjük az interjút!

 

Galuska Szabolcs – Várfalvi Gábor előző kalandjai:

Kagylóülésből kagylóülésbe…

Szilveszter Rallye 2013

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!