Fotózás

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Fotózás

FM4 - Fotózási segédlet

Forza Motorsport 4 fotómód.

Az FM3-hoz viszonyítva javult a fotózás minősége a játékban. Több lehetőség, több alkalom a hibázásra. Amíg az FM3-ban a piros szín tömörítésével kínlódtunk, addig itt maximum a teljesen fehér autók fotózása okozhat némi problémát.

 

 


Alaphelyzetben a „homespace” (továbbiakban hs) módot ajánlom fotózásra, főleg ha webre, vagy háttérképnek szeretnénk a képet. Azok a pályák, ami alkalmasak fotózásra, a cikk végén felsorolom majd, ott nagyobb sikerrel lehet jó képet készíteni.

Főbb alapfogalmak.

Fókusz:
Az éles részt tudjuk ezzel beállítani, hogy a kép mely részén helyezkedjen el. Ezt a rekesszel tudjuk majd variálni.

Rekesz:
A rekesz állításával tudjuk beállítani, hogy a háttér éles, vagy elmosott legyen. Elméletileg (igazi fotózáskor is) az érzékelőre jutó fény mennyiségét tudjuk szabályozni a rekesz állításával.

Záridő:
Álló autó esetében nincs jelentősége (hs-ben nincs is ez a lehetőség), ellenben mozgó kocsi fotózásakor ezzel tudjuk kimerevíteni az autót, vagy elmosódottá tenni a környezetet. A sebesség érzékeltetésére a legalkalmasabb lehetőség!

Expozíció:
A képünk világosságát tudjuk állítani vele. Ez az a komponens, amivel érdemes játszani fotózáskor, mert érdekes dolgokat tudunk létrehozni az állítgatásával.

Kontraszt:
Elméletileg a fekete-fehér egymáshoz való „passzolását” tudjuk ezzel megadni. Tulajdonképpen a sötét-világos részek egymásra gyakorolt hatását állítjuk, ami fontos tényező. Ha jól megválasztjuk a kontrasztot, sokat jelent a kép minőségén!

Szín, fénymennyiség, szépia, matrica:
Egyben tárgyaljuk ki ezeket a lehetőségeket,hiszen az alapértékeken használjuk úgyis, az ettől eltérő használat teljesen egyéni.

Érdemes szót emelni a zoomolás szerepéről! Ugyan ez is egyéni, mindig a készítendő kép határozza meg, hogy a kamerát mennyire forgatjuk el, és zoomolunk, ám tapasztalatom szerint „homespace” módban 1.5x-ös, mozgó kocsi esetében az 5.0x-ös zoom használata valamiért élesebbé teszi a képet. Valószínűleg a legjobb képtömörítést így éri el a program.

Térjünk át a gyakorlatra.
Az FM4-ben jelentős szerepet kapott az autók, pályák bevilágítása (külön filmes szakemberekből álló csapat dolgozott rajta) rengeteget számít honnan fotózzuk az autónkat!
Akárcsak a valós életben, itt is a legjobb megoldás ha a fényforrás (nevezzük napnak) felől fotózunk. Ha így teszünk, akkor arra nagyon kell ügyelnünk, hogy a becsillanások, tükröződések jó helyen legyenek az autón. Sokan nem szeretik, de egy kis tükröződés, becsillanás jót tesz a képnek! Egy-egy apróbb helyen, lehetőleg lámpabúrán, szélvédő szélén, vagy jelentéktelenebb karosszériaelemen jól mutathat!
Érdemes figyelni a kamera mozgatásával az autón a tükröződéseket, a fény játékát, hiszen sokszor pár centin múlhat egy jó kép! Egyébként is azt javaslom,mozogjatok a kamerával, hiszen minél több pozícióból próbáljuk meg elkészíteni a képet (fejben…ne kattogtassunk összevissza) annál több lehetőségünk van elkapni „A KÉPET” és fejlődni is könnyebben tudunk!

Fotózás homespace módban:
Itt lehet a legszebb képeket elkészíteni, ha az autovista módot most nem számítjuk bele!
Én a hegyi átjárót, és a raktárt ajánlom személy szerint, a legtöbb képem itt készítem. A topgear stúdió, és a hangár is megfelelő terület, ám itt jobban oda kell figyelni a beállításokra, nagyobb a hibalehetőség is!
Minden hs-es képen ajánlott az 1.5x-ös zoom használata, próbáljunk variálni a kép arányaival! Minden esetben elmondható, hogy úgy válasszunk képkivágást, hogy azon ne legyen zavaró, belógó, kilógó részlet!

Töltsük ki a képet! Ha az a cél, hogy bemutassuk a környezetet is, akkor fontos hogy azt úgy tegyük, kiegészítse a képet, ne pedig elvonja a figyelmet arról!
Gondolok itt pölö egy kanyar ívére. Jól vezeti a szemet a képen ha az autó előtt láthatunk egy aszfaltcsíkot ami esetleg még keresztben is megy a képen,vezetve a szemet az autóig a szemet!
Mozgó kocsinál érdemes figyelni a pálya szélén a reklámtáblákat is, ha nem cél a bemutatásuk inkább hagyjuk ki a képről, hiszen rikítóak, elvonják a figyelmet!
Ha látszik honnan jött a kocsi, vagy hová megy…az is sokat dobhat a hangulaton!
Visszatérve a homespace módra…. :-)
Kiadom magam,illetve csak picit.
Két helyszín alapbeállításait megadom nektek, próbáljatok ez alapján kiindulni fotózáskor!
Persze nem ezeket használom, de egy alapnak tökéletesen meg kell felelnie!
Bátran használjátok a csúszkákat, a fantázia szabhat csak határt!
Hegyi átjáró:100,50,45,70,45,65,10,0
Raktár:100,50,70,75,50,50,0,0
vagy 100,70,60,90,60,80,25,0 Az utóbbi beállítás eredményeit láthatod a képeken:

 

 

 

 

 

 

Fekete-fehér képhez beállítás: 100,100,100,85,92,0,80,48,100 

 

 

 

 

 

 

Apró trükk hs-hez. Ha hagyjuk a menüt egy ideig, nézetet vált a kamera az autón, ekkor az autó helyzete is megváltozik a helyszínen, így variálhatóvá válik az elhelyezkedés is. Türelem kérdése az egész!


Verseny közbeni fotózás:
A Szabadjáték---Gyorskör módot ajánlom, itt nincs általános beállítás, minden pálya egyéni beállítást követel meg, ezért nem is adok tuti tippet! A hs-nél írt értékek kipróbálhatóak, ám itt is javaslom, hogy a csúszkák használata mindenképp fontos!
Ha az alaphelyzetben leírtakat megfogadjátok, csak a jóízlés szabhat határt!

A verseny közbeni fotózásra legalkalmasabb pályák:
-Bernese Alps összes
-Camino naplementés pályái
-Fujimi szakaszok, főleg a D
-Indy napkeltés pályák

-Maple full

-Nordschleife (gyakorlottabbaknak)
-Positano
-Road Atlanta full
-Sunset full
-Suzuka naplementés pályái
-Benchmark A-szakasz

Apró tanács a végére.
Ha nincs kedvetek verseny közben fotózáshoz megállni,mentsétek el a visszajátszást, ott kényelmesebb ha telemetria módba kapcsolva fotóztok!
Minden állítható…kamerák, sebesség, stb…
Ha lepauzáljuk a visszajátszást telemetria módban, az LT-RT gombokkal állítható a lejátszás sebessége, és iránya is! Így akár elkaphatjuk a kipufogóból kicsapó lángcsóvát is! Ám vigyázat!!
Visszatekerés után nem minden esetben tölti vissza a gép a lángcsóvát! Jegyezzük meg a durranás időpontját (telemetria módban vagyunk!) és tekerjünk vissza 30.45 másodpercnyi felvételt! Onnan (még pauzálva van a visszajátszás!) az RT használatával szépen lassan odatekerünk az adott időponthoz. Érdemes többször is próbálkozni, nem 100% hogy elsőre betölti, ez sajna a játék apró hibája!

Remélem sikerült segítenem, hacsak egy kicsit is a fotózásban, ha kérdés merülne fel, bátran keressetek a live-on, még ha épp nem is Fozra4 pörög a gépben!
Aki fent van a gamer365-ön is elér!

© PentaxAngel Hun (Ray)

 

Bármi kérdésed van a megfelelő helyen tedd fel:

UI: Idesmittelek pár alap fotósismeretet….ezek nem 100%-ban alkalmazandóak a FM4 fotómódjánál, ám használatukkal jelentősen javítható a képek minősége!
Forrás: wikipedia

A harmadolás szabálya

A harmadolás szabálya egy olyan útmutató, amit a művészek nagy általánosságban követnek. Lényege, hogy a kép tárgyát nem középen, hanem a képet függőlegesen és vízszintesen három részre osztó, egymást metsző párhuzamos vonal valamelyik találkozásánál helyezik el. A szemlélők az ilyen kompozíciókat harmonikusnak találják.

A harmadolás szabálya az aranymetszés számszerű, 5%-os közelítése. Alkalmazásának oka az, hogy az aranymetszés arányának követésével szebb, érdekesebb fénykép készíthető, mintha a téma egyszerűen középre kerülne. Jó segítség lehet, ha nem mutatkozik más mód megfelelő kompozíció kialakítására.

Egyszerűsítés

Zsúfolt képeken a szemlélőnek nehezebb megtalálnia a fókuszpontot és értelmezni a témát. A felesleges elemek eltüntetésével ez a zavaró hatás csökkenthető, könnyebb megtalálni a kép tárgyát. A helyzet javítható a fények megfelelő alkalmazásával is: a világosabb részek magukra vonják a szemlélő figyelmét. Hasonló hatás érhető el vonalakkal és különféle síkidomokkal is.

A lényeg kiemelése

A fényképészetben a lényeg kiemelése megoldható a mélységélesség csökkentésével is. Megfelelő beállítással a háttér összemosódik, a téma azonban éles marad, így kiemelkedik a háttérből. Ha a zavaró elemeket semmilyen nézőpontból nem lehet eltüntetni a képből (például villanyvezeték vagy reklámtábla), a kép utólagos szerkesztésével ezek kitörölhetők.

Szimmetria

A páratlan számok szabálya szerint ha egy képen páratlan számú tárgy szerepel, érdekesebb, mint ha páros számú lenne. Ez utóbbi esetben ugyanis az elemek szimmetriát hoznak létre, ami az emberi észlelés számára kevésbé tűnik természetesnek.

Ezzel rokon a megfigyelés, miszerint a háromszög alakban elrendezett képi elemek jó esztétikai összhatást érhetnek el.

Nézőpont változtatása

A fényképezőgép mozgatásával, más nézőpont keresésével kivonhatjuk a felesleges dolgokat a gép látóteréből, hogy végül a témának minél kevesebb zavaró elemmel kelljen versenyeznie a néző figyelméért. Ez történhet a témához való közeledéssel, oldalirányú vagy függőleges mozgással.

Vonalak alkalmazása

A vonalak vezetik a tekintetet, amit a néző ösztönösen követ. A vonal néha elválasztja egymástól a kép különböző részeit, ezáltal ellentétet, feszültséget hoz létre köztük.

Egyenes vonalak

A párhuzamos vonalak stabilitást, az egymással szöget bezáró vonalak dinamizmust visznek a képbe. Az egy pontba összefutó vonalak fókuszálják a tekintetet. A képen lévő vonal néha kevésbé feltűnő. Ilyen például egy mozgás által keltett vonal, vagy a kép éles és életlen felületeit elválasztó vonal. A vízszintes vonalak nyugalmat, nagyméretű tereket jellemeznek. A függőlegesen futó vonalak magasság, nagyszerűség érzetét keltik. Több, hasonló vonal az ismétlés révén erősíti egymást, de ez kifejezhet egyhangúságot is. Fontos eldönteni, hogy a vonalakhoz képest a kép fókusza hol helyezkedik el. A túl sok vonal céltalanságot, zűrzavart közvetíthet, még akkor is, ha nem ez az alkotó szándéka.