FM6 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza 6 BMW M1 Quick Race

Tartalomjegyzék

BMW M1
Quick Race

EREDMÉNYEK

 


 

 

 

 

Üdv!

Lefutottuk a Quick Race bajnokság második futamait és azt kell mondanom, hogy ez az autó és pálya kombinációból kiindulva, hogy bőven megérdemel egy saját különálló bajnokságot.

Az első futam teljes mértékben zavartalanul ment le. Bőven volt benne adok-kapok nemcsak az első helyért ahol Peti0208 próbálta megkeseríteni az esélyemet egy újabb győzelem irányába, de a teljes mezőny benne volt a csatába. Az pedig, hogy nem az időmérő eredménye alapján fordul meg a mezőny a második futamra az még hozzá tett egy lapáttal.

A második futam első körében a hosszú bal íves kanyarba történ egy négy versenyzőt érintő baleset így a Safety car sem úszta meg a szereplést erre a hétvégére. A pálya hossza és a szabályzat lehetővé tette, hogy egy körön belül kiálljanak a sérültek és vissza is érjenek a mezőny végére, így már újra is lehetett indítani a versenyt.

Innentől volt nehéz előre verekednie magát az embernek mert ezzel az autóval lehet előzni de elsősorban akkor ha az előttünk haladó hibázik.

Egy óvás érkezett X Kicsi X-től FRH Sensation ellen amit visszajátszás hiányában nem tudtam kivizsgálni.

©Big Zoli88 HUN

Gratulálunk mindenkinek az eredményekhez!

      

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!